Ott tartottam, hogy egy rég látott, nagyon kedves barátnőm hívott elnézést kérni, hogy késni fog a fél óra múlva esedékes találkozónkról néhány percet. Meg sem lepődtem, hogy teljesen elfelejtettem a kávézást: megesett ez velem akkortájt gyakran. Heti két társasági program időpontját is nehezemre esett fejben tartani. Nagyszerű, gondoltam. Épp itt az ideje, hogy a lesírt panda sminket elfelejtsem, és kontúrt fessek az arcomra, ha már az életemben nincs olyan.

Jól tettem, hogy elmentem erre a kávézásra, utólag visszagondolva, akkor indult el a folyamat, aminek köszönhetően ma ott vagyok, ahol vagyok, és, hogy most azt mondhatom: a helyemre kerültem.

A barátnőm boldogságtól ragyogó arccal mesélte, hogy van egy állandó munkahelye, mindemellett elindította saját vállalkozását és egy új ruhamárkát álmodott meg. Felállította a csapatát, kész az üzleti terve, folyamatban a weboldala, stb. Emlékszem, lenyűgözött a lelkesedése, meg hogy hónapokban beszélt, tudta, honnan és hová szeretne eljutni, mennyi idő alatt és kész terve volt arra az esetre is, ha valami hiba csúszik a gépezetbe. Igazán inspiratív beszélgetés volt, legszívesebben egész nap hallgattam volna, hogyan lett egy álomból valóság. Hitelessé pedig azt tette a történetet, hogy pontosan ismertem a lány hátterét és tudtam, hogy nem az aktuális pasija dobott hozzá milliókat és nem is a papája pénzéből rakta össze a dolgot. Sőt, azt is sejtettem, hogy nem is milliókból.

Annyira átragadt rám az energia szintje, hogy képes lettem megfogalmazni, mi a valós problémám, összeállt a kép. Megnyugtatott az is, hogy elmesélte, az ő életében is volt hasonló időszak. Mert van olyan, amikor nem tudsz konkrét célokat kimondani és időben meghatározni, mert nem tudod, mik a valós vágyaid. Így nyilván a megvalósításig sem jutsz el.

Hál' Istennek, a rossz értelemben vett irigység teljesen hiányzik a szótáramból, és ha valaha azt éreztem, hogy valaki olyan életet él, amilyet én csak szeretnék, mindig megfigyelő állásba helyezkedtem, és próbáltam ellesni, hogy mi az, amit máshogy, esetleg jobban csinál, mint én. Ebben a helyzetben is pontosan ez történt. Megtisztelőnek éreztem, hogy a barátnőm elmondta azt is, hogy volt valaki, aki segítette elindulni az úton, és szívesen megadja a számát a coach-ának, Paulának.

Az első gondolatom az volt, hogy ekkora úri huncutságot, mint ez a coach dolog a világ nem hordott még a hátán, és nyilván más lenne a helyzet, ha felsővezető lennék egy multinál és a cég fizetné a dolog költségeit. Cikinek éreztem, hogy ugyan egy forintot nem keresek pár hónapja, de a félretett pénzemből fizessek valamiért, amit magamtól is meg kéne oldanom, és egyébként is: coach-hoz önszándékból járni nyomingerség és kész.

A találkozó után azonban napokig nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mi lenne, ha mégis megkeresném a nőt, a coach-ot. Végül azzal győztem meg magam, hogy kerül amibe kerül (max. ritkán járok), de inkább feccölök ebbe, minthogy újabb rossz döntéseket hozzak, csalódásoknak tegyem ki magam, tovább csökkenjen az önbecsülésem, tönkremenjen a párkapcsolatom, a barátaim szemében elviselhetetlenné váljak.

Nos, hát valahogy így kerültem Paula foteljébe pár nap múlva, a jó gondolatok meg az én fejembe, szép lassan.