Gyakran előfordul, hogy kérdezik tőlem, mi a különbség a business és a life coaching között, miért az egyik és miért a másik. A teljesség igénye nélkül íme egy rövid kis összefoglaló.
A business coaching során a cél, hogy a coachee üzleti teljesítményét vagy képességét javítsuk, általában vezetői szinten, (nagy)vállalati környezetben, a life coaching folyamat inkább a magánéletbeli elakadások esetén segít. Természetesen ez is érinthet karrierbeli elakadásokat, de az egyén szempontjából, életútján keresztül térképezi fel a helyzetet.
- Business coaching területen belül beszélhetünk corporate coachingról, amikor a megrendelő és a kliens személye nem ugyanaz. Általában a cégvezető/tulajdonos dönti el, hogy egy alkalmazottja mellé coachot fogad, az alkalmazott és a vezető együtt állatja fel a célt. A corporate coaching Magyarországon főleg a nagyvállalati kultúrára jellemző, kis- és középvállalkozások ritkábban vesznek igénybe coaching szolgáltatást. Ez a tendencia is változni látszik azonban, hiszen sok cég kezdi belátni, hogy költséghatékonyabb és energia takarékosabb coach-ot alkalmazni, mint a folyamatosan a toborzással és kiválasztással bajlódni, illetve szakmai kompetenciák hiányában nagyobb veszteségeket elkönyvelni.Persze lehet olyan is, hogy egy vezető a egyéni ülés részeként keresi meg a coach-ot, vállalattól függetlenül szeretne bizonyos üzleti területeken fejlődni. Talán mondhatjuk, hogy hál' Istennek, egyre több ilyen tudatos vezető van hazánkban. Life coaching esetén a célt maga a coachee állítja, ő keresi fel a coachot, tehát a megrendelő és a kliens minden esetben egy és ugyanaz.
- A módszer és a kérdezés techinka business coaching és a life coaching esetében is hasonló, a témákban lehetnek eltérések.
Business coaching témák például:
- Önismeretfejlesztés
- Idő menedzsment
- Konfliktuskezelés
- Stresszkezelés
- Feladatok delegálása
- Vezetői kompetenciák fejlesztése
- Munkahelyi kiégés
- Prezentációs készségek javítása
Life coaching témák például:
- Önismeretfejlesztés
- Önbizalomnövelés
- Munka-magánélet egyensúly
- Randizás
- Párkapcsolat
- Szakítás feldolgozása
- Szülő-gyermek kapcsolat
- Midlife crisis
- Nagyobb motiváltság
- Karrierváltás
- Vállalkozóvá válás
Jelenleg life coach témákkal kereshetsz engem, aminek keretében természetesen a karrieredben történő dilemmákat is megvizsgálhatjuk.