„A családban azt kell mondani a nagypapa születésnapján, aki egy alkoholista disznó, hogy tisztelettel köszöntünk nagyapa, de jó, hogy közöttünk vagy - és csak magunkban tehetjük hozzá: milyen jó, hogy ma még nem hánytál az asztalra. A nagypapa meg két böffentés között azt mondja, milyen jó érzés, hogy így tiszteltek engem, milyen nagyszerű családom van! Ez a játszma. Úgy kell tenni a munkahelyen is, mintha a főnököt tisztelnéd, a főnök meg úgy tesz, mintha ő mindentudó lenne. Egy belgyógyász professzor úgy viselkedik, mintha nem azért lenne a posztján, mert jó szervező és kiváló nexusai vannak, hanem mert ő a legjobb belgyógyász az országban. Lehet valaki egyszerre a legjobb endokrinológus, a legjobb pulmonológus és a legjobb gasztroenterológus? Dehogy lehet! De a viziten ezt kell játszania. Elöl megy, persze Scholl papucsban, hogy magasabbnak látsszon, nyakában lóg a fonendoszkópja, nehogy azt higgyék, hogy ő a műtősfiú. A zsebébe is tehetné, ott sokkal nagyobb biztonságban lenne, de a fonendoszkóp a játszma része, az orvosi fölény tartozéka.. Sokszor elmesélem, hogy életemben egyszer voltam szülői értekezleten: először és utoljára. Büszke apaként bemasíroztam az iskolába, beültettek az egyik padba, majd jött a begyes, nagyon csinos tanítónő, felment a katedrára, és kiokosított bennünket. Néztem ezt a szegény lányt, hogy ez is elveszett az emberi kommunikáció számára, már csak fölülről lefelé tud beszélni. A katedra tönkretette, mint ahogy nagyon sok pedagógust, orvost, pszichológust tönkretesz, hogy mindig kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekkel kerül kapcsolatba, és egy idő után észre sem veszi, hogy ez csak szituatív fölény, hanem azt gondolja, ő olyan nagyszerű ember, aki mindenkinél magasabb rendű. Visszatérve a tanító nénire, miután elmondta a nagymonológját, kegyesen intett, hogy lehet kérdezni. Én is jelentkeztem, és azt kérdeztem, hogy miért csak a hosszú szünetben ehetik meg a gyerekek a tízóraijukat, miért nem akkor, amikor éhesek. Ez azért van így, apuka, mert nálunk ez így szokás - mondta a tanító néni, körülbelül olyan hangsúllyal, ahogy az értelmi fogyatékosokhoz szoktak beszélni. Nehéz helyzetbe kerültem: belemegyek-e a szokásos játszmába szülő és pedagógus között? Mivel végül mindig a sátáni énem győz, úgy döntöttem, hogy nem megyek bele. Azt mondtam neki: Drága asszonyom, apukának engem utoljára a rossz lányok szólítottak az Arizonában: „Apukám, van pénzed? Gyere be egy boldog öt percre1 /' Persze, mint az várható volt, óriási botrány tört ki. Én azonban még a saját klinikai osztályomon sem tűrtem az apukázást, anyukázást, mert szerintem Magyarországon úgy szólítják meg az embereket, hogy uram és asszonyom. A kiszolgáltatottakkal ugyanis azért bánnak így, azért vonják bele őket ezekbe a játszmákba, hogy fölénybe kerüljenek velük szemben. ..Ha kilép valaki a játszma keretei közül, abban a pillanatban egy agressziótömeg zúdul rá, amiért nem megy be abba a hazug szereposztásba, amiben élnie kell betegnek, gyereknek, feleségnek, férjnek, beosztottnak. Ha kilép, akkor baj lesz.” (Popper Péter: Lélekrágcsálók)
Kapcsolatainkban rengeteg játszmában veszünk részt. A játszma nem más, mint automatikus reakciók összessége, előre megírt jelenet a társas érintkezéseinkben. Olyan visszatérő, negatív érzelmi eseménysor, amelyet unásig ismerünk, már-már előre tudjuk, hogyan fog végbemenni. A játszmázás állandó hadviselést jelent, ami rengeteg energiát vesz ki belőlünk, ha pedig mi vagyunk az alárendelt a játszmában, az folyamatos feszültséget, rossz érzést okoz, alaptalanul.
Egy játszmából való kilépéshez először fel kell azt ismerni és meg kell érteni. Ehhez elengedhetetlen a tudatos önismeret, hogy tudjuk, hogyan reagálunk bizonyos szituációkban. Egy coach segíthet abban, hogy rájöjj, hol vagy bevonható egy adott játszmába, majd megtaláld az okát és közösen feloldjátok azt. Ha a nyomógombokat megszűntetitek, nem lesz mit megnyomni többé..
Ha van kedved ránézni miért alakulnak ki játszmahelyzetek az életedben és hogyan tudsz védekezni ellenük, hívj, segítek!
Cene Judit / 06 30 352 1050
